Az alvás karmestere – a melatonin című előadást hallhattuk az Építsd az Életed Egészségkör márciusi webkonferenciáján. A téma azért aktuális, mert a felnőtt magyar lakosság közel 50%-a küzd kisebb-nagyobb alvási problémával. Az alvászavar hátterében számos ok húzódhat meg, amelyekre széleskörűen rávilágítottam az előadásomban.
Mi a cirkadián ritmus és miért nem tudunk élni nélküle?
A webinárium az alvás élettani folyamatainak ismertetésével kezdődött. Megbeszéltük, hogy bár a köztudatban az terjedt el, hogy a cirkadián ritmus egyenlő az alvás-ébrenlét ritmusával, de ez nem fedi a valóságot. Ugyanis a cirkadián ritmus egy hozzávetőlegesen 24 órás periódus, az élő szervezet biokémiai, élettani, viselkedési folyamatainak szabályos napszaki ritmus szerinti ismétlődése. Ez a „napi biológiai óra” szabályozza többek között a növények csírázását, a levelek mozgását, a virágok kinyílását, a fotoszintézis folyamatát, az állatok alvási-és táplálkozási mechanizmusait, agyi tevékenységük, valamint hormonrendszerük működését. A cirkadián rendszer, segítségével tudják mérni és értelmezni a nappalok hosszúságát, az időjárás változását, a táplálék hozzáférhetőségének évszakos váltakozásait és ez a belső biológiai ritmus szabályozza a ragadozók tevékenységét, ami számos faj túlélése szempontjából létfontosságú.
A belső biológiai ritmus szerint változnak az ember testi funkciói, mint például a testhőmérséklet, a táplálkozás, a vérnyomás és a pulzusszám, a bélműködés, a reakcióidő és teljesítmény, a melatonin-, szerotonin és kortizol termelése.
Mi az a melatonin és mi a feladata?
Előadásomban ismertettem, hogy a melatonin egy belső elválasztású hormon, amit az agyállományban lévő borsónyi szerv, a tobozmirigy termel. A melatonin feladata az alvás-ébrenlét szabályozása, az aktivitás-nyugalom ritmusa és a fény-sötétség ritmusának szinkronizálása. Erőteljes fiziológiai időzítő.
Csúcskoncentrációját a szervezetben a 12. életév körül éri el, ezután a hormontermelés csökken, utat engedve a nemi érés folyamatának.
Az online előadáson bemutattam a melatonin-szintézis mind biokémiai, mind fizikai (fényérzékelő) útvonalát és elmondtam, hogy miért nevezik többek között a „sötétség, az éjszaka hormonjának.”
A melatonin jellemző tulajdonságairól is beszéltünk: gyorsan felszívódik a tápcsatornából, könnyen áthatol a vér-agygáton, zsír- és vízoldékony egyaránt, könnyen átjut az anyatejbe, ezért szedése szoptatáskor nem ajánlott.
A melatonin élettani szerepei közül kiemeltem, hogy a cirkadián ritmus karmestere, szabályozza
az alvásfolyamatokat, javítja a szív-keringésirendszer munkáját, fokozza a szervezet immunválasz- készségét, megkönnyíti az időzónák átlépését (jet-lag hatás), segítséget nyújt az éjszakai/váltott műszakos munkavégzésből adódó alvászavarok kivédésében, növeli a szexuális cselekvőképességet.
Alvás-kiegyensúlyozó technikák
Az alváshigiénés javaslatokat követően ismertettem néhány alvás-kiegyensúlyozó technikát, kiemelve az ősi indiai gyógymód, az ayurvéda által alkalmazott gyógynövény, az Ashwagandha rendkívül jótékony hatását.
Előadásomat Stephen King tömör, rövid gondolatával zártam:
„Az alvás a természet orvosa.”
A webkonferencia részletei
Az előadás anyagának ismertetése:
Mi a cirkadián ritmus – hogyan változnak a testi folyamataink?
Hogyan termelődik a melatonin?
A melatonin fő élettani feladata: a cirkadián ritmus karmestere
Modern világunk kék fényt kibocsátó fényforrásai, mint például a TV, a mobiltelefonok, az energiatakarékos izzók erőteljesen gátolják a melatonin termelést
Javaslatok a pihentető, nyugodt alvásért
A nyugtató hatású illóolajok elősegítik a nyugodt, kiegyensúlyozott alvást